Jogi nyilatkozat
Kérjük olvassák el figyelmesen a felhasználási feltételeket. Azáltal, hogy belép erre a honlapra, vagy bármely hozzá kapcsolódó oldalra, megerősíti, hogy elfogadta az alábbi használati feltételeket. Ha nem ért egyet ezekkel a feltételekkel, ne használja a honlapot, sem az ehhez kapcsolódó oldalakat..
Ez a CREST Forrásközpont Egyesület hivatalos honlapja.
Tulajdoni jog. A www.crest-center.org honlap a CREST Forrásközpont tulajdona
Szerzői jog (c) CREST. Minden jog levédve. Ezen oldalak, formai és tartalmi szempontból, a kiküldött anyagok illetve ezek megjelenítési módjának a szerzői joga a CREST tulajdonában áll. Az oldal a romániai 8/1996 számú törvény értelmében szerzői jogi, és az ehhez kapcsolódó jogokra vonatkozó, védelem alatt áll.
Bejegyzett védjegyek. A CREST logó illetve az elnevezés a jelenleg hatályban lévő romániai törvények előírásainak megfelelően bejegyzett védjegyek.
Használati jog. Az adatok és információk csupán tájékoztatási jelleggel vannak feltüntetve. Ezek bármilyen más céllal való felhasználása nem engedélyezett. A honlap használóinak joguk van: a honlap tartalmát tanulmányozni; reprodukálni, lefordítani vagy felhasználni az információkat a forrás feltüntetésével; másolni, kinyomtatni a tájékoztató anyagokat saját felhasználásra, nem pedig azok forgalmazása céljából. A honlap tartalmának másolása, reprodukálása illetve részleges vagy teljes mértékű felhasználása a forrás feltüntetése nélkül, vagy a CREST engedélye nélkül tilos.
Felelősség behatárolás. A CREST nem felel semmilyen jellegű kárért, beleértve, de nem kizárólagosan a közvetlen vagy közvetett, speciális, járulékos vagy másodlagos károkat, veszteségeket vagy a honlap használatából eredő költségeket, az oldal hasznalatának ismereteiben való hiányosságért vagy károkért, hibásodásokért, mulasztásokért, megszakitásokért, a műveletek és a továbbitás késedelméért, virusokért vagy a rendszer meghibásodásáért.
Hivatkozások más oldalakra. A CREST nem vállal felelősséget azon weboldalak tartalmáért, amelyekre ez a weboldal hivatkozik.
Változtatás joga. A CREST fenntartja magának a jogot, hogy az oldal tartalmát illetve felépítését megváltoztassa előzetes figyelmeztetés nélkül.
Azon fájlok ellenőrzése, amelyekre hivatkozik az oldal. Minden fájl, amelyre hivatkozik a CREST Forrásközpont weboldala engedélyezett és aktualizált antivírus programmal volt leellenőrizve.
Az oldal kidolgozása. A www.crest-center.org oldal illetve minden dokumentum, amire innen történik utalás engedélyezett programokkal voltak létrehozva.
Megértésüket köszönjük!
A CREST Csapat

copyright ©1998- CREST Forrásközpont